2011. október 21., péntek

A jövő kezdete

Nagyszerű film volt  a tv-ben. 2000 -ben készült film de sajnos még nem láttam. Szép filmeket ritkán szokták leadni. Annyi gyöngyszem van a filmek között is, de ritkán lehet őket elkapni. Elolvasva a film történetét, nem sejtettem mért kapott dráma kategóriát.
"Az iskolába érkező új tanár nem túl egyszerű házi feladattal lepi meg diákjait: váltsák meg a világot. Aki jó jegyet akar év végén, az tesz valamit, amitől jobbá válnak a dolgok. Ez persze csak vicc. De Trevor komolyan veszi. Fantasztikus tervet eszel ki, amely, ha beválik, fokozatosan tényleg mindent átalakíthat. Csupán három emberen kell segítenie hozzá, és meg kell ígértetnie velük, hogy köszönetképpen ők is segítenek három-három másik rászorulón.


Az akció első lépéseként Trevor befogad házukba egy hajléktalant. Anyja persze nem tűri a hívatlan vendéget, és rövid úton kidobja, de ezzel nem veszi el fia kedvét. Sőt: a fiú újabb segítő-akciót tervez, és még ő sem sejti, tettei mekkora hatással lesznek mindannyiuk életére."

Az élet sokszor egy dráma, így nem is sejtettem mi lesz a vége. Kisfiú igen nehéz körülmények közt él. Anyja egyedül neveli,dupla állást is vállal és a alkoholizmusával küzd. Eldugja az üvegeket, mintha nem is lenne az alkohol rabja. Amit nem látunk az nem fáj. Nagyon szereti a fiát. Trevor a kisgyerek igen értelmes,észre veszi a jót az életben. Jobbá szeretné tenni a világot,a maga kis erejéből. Olyanra képes,amire más képtelen lenne. És nem adja fel. Tanár aki minden percét már megszokásból éli, aki tele van titkos, rejtett múlttal és csak a film végére szabadul fel, mikor már egy lavina indul meg. Jó cselekedet mint egy piramisjáték megindul és már a város kapuit is elhagyja. És van az a pont, ahonnan nincs visszaút, ahol minden eldől. És az élet megadja a végső döfést. Egy olyan embert, aki csupa jó szándékkal van tele, elsöpörnek az útról. Lelökik a mélybe,ahonnan már nincs visszaút. De győz a jó szándék, és kiderül a jók vannak többen, akik szívükben szeretett van.

Egy pár zsepi elfogyott az este, sajnálom, hogy ez lett a vége....

Kisfiú gondolata elgondolkoztató...

Vannak, akik megijednek attól, hogy másként is élhetnének, és attól, hogy a világ mégsem annyira szar. Vannak, akik úgy hozzászoknak a dolgokhoz - még a rossz dolgokhoz is -, hogy nem mernek változtatni. Az ilyen emberek feladják. És ha ők feladják, mindenki veszít.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése