2012. október 8., hétfő

Mánfa

Október 6. Döke 15 km teljesítménytúrán vettünk részt.
http://www.doke.hu/

Idő csodás volt, a túra fenomenális, a csapat szuper. Kell ennél jobb :-)
15 km táv
Mánfa - Kőlyuk - Tripammer-fa - Mánfa Árpád-kori templom - Mánfa

Regisztráció után elindultunk útvonalvázlat és igazoló kis füzettel. Egy szép idézetet kiírnék ebből:

"Többet megtanulsz egy útról, ha végigjárod, mint a világ összes térképéből."
Balogh Zoltánné Magdi emlékére

Nagyszerű szalagozás és térkép segítségével haladtunk előre. Meseszép látvány, az erdő őszi ruhát kezdett már felhúzni.


Kőlyuk első ellenőrző pont volt. Finom csokival pótoltuk az elvesztett  kalóriát.
Kőlyuk LEGENDA
 A törökök kirabolták Mátyás budavári palotáját. lbrahim basa a rablott kincsekkel és Mátyás könyveivel a Mecsek egyik rejtett barlangjában, talán éppen a Kőlyukban húzódott meg.

 Itt lakott egy aggastyán a lányával.
 lbrahimnak megtetszett a lány, s hogy az apa ne legyen útjában, mindjárt megölte.
 A haldokló öreg halála percében megátkozta a gyilkos törököt: "Ha lányomat bántani mered, semmisülj meg vele együtt!" -lbrahim kinevette az átkozódó aggastyánt, a leányt pedig megragadta, s egyre beljebb vonszolta a barlangba.

 Ebben a pillanatban szörnyű vihar támadt; hatalmas kövek gördültek a kijárat elé. Ömlött az eső. A barlang fölött volt egy tomba, ami pillanatok alatt megtelt vízzel. A viz áttörte a barlang falát és rázúdult a benne levőkre.
 Megsemmisült lbrahim basa a lánnyal együtt, s velük a sok kincs és Mátyás drága könyvei is.

Cserkész forrást mellett elhaladva, fahídon folytattuk az utunkat. 


Erdő szépsége...


Mésztufalépcső és Anyák kútja mellett elhaladtunk. 



Ellenőrző pont volt a Tripammer fánál. 
Tripammer Károly: (1872-1926)  főerdőmérnök Pécs első erdőmestere, városi erdőtiszt. Nevéhez fűződik a mecseki erdőgazdaság kezdeti, talán legnehezebb időszaka. Ő valósította meg a mecseki irtások helyén az első előnevelő csemetekerteket. Sokat tett a Mecsek erdészeti, és turistaútjainak, kiépítéséért. Az Országos Erdészeti Egyesület tagja volt. Ő tervezte 1903-ban a Mecseknádasdi községi malmot is. Életének 55-ik évében hunyt el.  Az emlékére bekerített és táblával ellátott öreg kocsányos tölgy a hetvenes évek elején egy viharban derékba tört, és elpusztult. Az emlék tovább örökítésére az erdészet ,egy a régi közelében álló kocsányos tölgyet jelölt ki. Fakerítéssel körbe vette, és egy emlékoszlopot helyezett el  Tripammer-fa felirattal.

Itt nagyon finom almát kaptunk.

Az út során több fajta gombát láttunk és csodáltunk. 








Következő ellenőrző pont az Árpád-kori templom volt. 






A mai Mánfa település nyugati végétől kb. 600 m-re, az országúttól kissé délre, festői völgyben, fáktól részben takartan áll egyik legszebb Árpád-kori eredetű római katolikus falusi templomunk, amelyet Sarlós Boldogasszony tiszteletére szenteltek.
Nyugati homlokzatát egy karcsú, magas torony uralja, amelynek falát három ikerablak töri át. A hajó aszimmetrikus (északi oldalán a 15. században kiszélesítették). A déli oldalon nyílik a bélletes kapu, fölötte román stílusú, félköríves záródású ablakok. A szentély négyszögletű. A hagyomány szerint a középkori település elpusztult, s a templomtól távolabb települt újra a falu. A templom környékét úgy benőtte az erdő, hogy az épületből semmi sem látszott. Állítólag úgy találtak rá, hogy betévedt az erdőbe, és szarvával a torony harangkötelébe akadt egy bika, s ahogy a kötelet rángatni kezdte, megszólalt a harang, amelynek szavára fölfigyeltek a falubeliek, s így rátaláltak a romos épületre. Annyi bizonyos, hogy a templomot 1742-ben állították helyre. 1927-ben restaurálták.

Innen tovább haladva beértünk a célba. Finom zsíros kenyér várt minket hagymával. Nagyon szép oklevelet és kitűzött kaptunk.
Kissé lemaradtunk az idővel több helyen megálltunk megcsodálni a természet értékeit, na persze fotóztunk is ezerrel.